A macska

Az átadás-átvétel

A válás után az első évben minden rendben ment.

Ez a mondat körülbelül minden második aktában szerepel, és minden második aktában ugyanazt jelenti: az első évben mindketten féltek attól, hogy a gyerekek észreveszik.

Zsolt péntek délután vitte el Ábelt és Lillát, vasárnap este hozta vissza. A benzinkút parkolójában, mert az volt félúton. Andrea az autóban maradt. Zsolt kiszállt. Két perc, két puszi, két hátizsák.

Kulturált volt. Csak épp senki nem beszélt.

A hazatérő ajándékok

Az első ajándék egy távirányítós autó volt.

A második egy dob. Nem játékdob — igazi kisdob, állvánnyal.

A harmadik egy másfél méteres plüsszsiráf, amely a szolnoki lakás gyerekszobájában nem fért be az ajtón, ezért a nappaliban lakott, a kanapé mellett, mint egy nagynéni.

Andrea eleinte nevetett.

Ez fontos.

A konfliktusok elején az emberek gyakran nevetnek.

Aztán észrevette a mintázatot: minden ajándék olyan volt, ami nála okozott gondot. Zajos, nagy, cukros, vagy karbantartást igényelt. Zsoltnál egyik sem maradt.

– Zsolt, a dob. – A gyerek dobolni akar. – Panelben lakunk. – Én ezt nem tudhattam. – Tizenegy évig laktál ott.

A laminált lista

Andrea nem hisztizett. Andrea rendszert épített.

Készített egy listát, kinyomtatta, és — mert az élet néha maga írja a szatírát — lelamináltatta a papírboltban négyszáznyolcvan forintért. Kitette a hűtőre.

Egyeztetési lista — ajándékok 1. Tizenötezer forint fölött előre egyeztetünk. 2. Zajkeltő eszközt előre egyeztetünk. 3. Elektromos eszközt előre egyeztetünk. 4. Élőlényt előre egyeztetünk.

A negyedik pont volt a lista legfeleslegesebb sora.

Ezt Andrea maga is így gondolta, amikor beírta. Csak a szimmetria kedvéért került oda, hogy négy pont legyen, ne három.

Erre a sorra később még visszatérünk.

Az ellenintézkedés

Zsolt elolvasta a listát. Zsolt azt mondta, hogy „nem fogok engedélyt kérni arra, hogy szeressem a gyerekeimet”.

Ez egyébként jó mondat. Ez az a fajta mondat, amit az ember hetekig fogalmaz a fejében, aztán kimond, és utána két évig büszke rá.

Ettől kezdve Zsolt tizennégyezer-kilencszáz forint alatt vásárolt. Következetesen. Egyszer tizennégyezer-kilencszázhúszért.

A lista nem elromlott. A lista kijátszhatóvá vált, és ettől lett belőle fegyver mindkét kézben.

Péter

Andrea másfél éve élt együtt Péterrel.

Péter csendes ember, kőműves, két felnőtt gyerek az első házasságából. Ábellel foci, Lillával kirakó. Nem akart apa lenni, és ezt a gyerekek is érezték, ezért kedvelték.

Péter súlyosan allergiás a macskaszőrre.

Ez nem titok volt. Ez családi anekdota volt.

2019-ben — még a válás előtt — egy közös ebéden Zsolt sógora hozott el egy kiscicát megmutatni. Péter akkor még csak ismerős volt, de ott ült az asztalnál, és húsz perc múlva ki kellett mennie a kertbe, mert nem kapott levegőt. Bevitték a sürgősségire.

Az asztalnál kilenc ember ült.

Az egyik Zsolt volt.

A megtorlás

2024 áprilisában Zsolt bejelentette a gyerekeknek, hogy meglepetés lesz.

Április 26-án, pénteken, a benzinkút parkolójában Zsolt kiszállt az autóból egy szállítóboxszal.

Ábel sikított örömében. Lilla azonnal sírt, mert kilencéves testvérek mellett hatévesen ez a helyes válasz mindenre.

A boxban egy nyolchetes, fehér mancsú kandúr ült.

A gyerekek húsz másodperc alatt elnevezték Zokninak.

Andrea kiszállt az autóból.

– Zsolt. – Két éve kérik. – Zsolt. – Mi van? Boldogok. Nézd meg őket. – Péter. – Péter nem az én problémám.

Ez volt az egyetlen mondat az egész ügyben, amit Zsolt később szeretett volna visszaszívni. Nem azért, mert nem gondolta komolyan. Azért, mert hangosan mondta, és Ábel három méterre állt.

A garázs

Amit egy szülő ilyenkor tehet, az három dolog.

Elmondhatja a gyerekeknek, hogy az állat nem maradhat. Hat- és kilencévesen, húsz perccel azután, hogy nevet adtak neki.

Visszaadhatja az apának. Aki nem veszi vissza.

Vagy megoldja.

Andrea megoldotta.

A szolnoki ház garázsa fűtetlen, betonpadlós, tizenkét négyzetméter. Áprilisban hűvös. Van benne egy régi villanyradiátor.

Andrea bevitt egy kempingmatracot.

Zokni ott lakott. A gyerekek ott játszottak vele iskola után. Péter az ajtóból nézte, néha percekig.

És Andrea ott aludt.

Nem minden éjjel. Csak amikor Zokni nyávogott, mert egyedül volt, és a gyerekek hallották a hálószobából.

Ez összesen három hónapig tartott.

Kilencvenhét éjszakából harmincnégy.

Az összeomlás

Júniusban Andrea ügyvédhez ment.

Az ügyvéd végighallgatta, majd feltette azt a kérdést, amelyet ezekben az ügyekben mindig fel kell tenni:

– És mit szeretne kérni a bíróságtól?

– Hogy ne ajándékozhasson élő állatot.

– Andrea, ilyen kérelem nincs.

A kommunikáció itt szűnt meg végleg. Onnantól minden e-mailben ment, tárgymezővel, sorszámmal.

Zokni ekkor már ismerte a garázsajtó hangját, és odaszaladt hozzá.

Ő volt az egyetlen szereplő ebben az ügyben, aki mindenkihez odabújt, és soha nem kérdezte meg, kinek van igaza.