A cipősdoboz

2012 — A ház, ahova beköltöztek

Margit háza Hatvan szélén áll. Jó ház, jó utca, két udvari fenyő, és egy kapu, amit 1994 óta ugyanúgy kell megemelni, hogy záródjon.

Imre és Kinga 2012 nyarán költözött be, az emeleti két szobába.

Lakbér nem volt.

Margit ezt nem is ajánlotta fel nagylelkűségként. Neki egyszerűen eszébe se jutott, hogy a lányától pénzt kérjen.

Imre viszont ezt már az első hónapban kiszámolta magában. Nem azért, hogy tartozzon vele. Azért, mert Imre mindent kiszámolt.

2012 — Az első boríték

Imre az első rezsiszámlát egy borítékba tette.

A második rezsiszámlát ugyanabba a borítékba.

Októberben a boríték megtelt, és Imre kihozott a spájzból egy üres cipősdobozt.

A doboz oldalára filccel felírta: rezsi.

Ez volt az első doboz. Nem az utolsó.

2013–2016 — A jelentéktelen vita

A vita a kapuról szólt.

Margit szerint a kaput meg kell emelni, mert úgy záródik. Imre szerint a kaput meg kell javítani, mert akkor nem kell megemelni.

– Én negyvenhárom éve emelem meg. – Én meg megcsinálnám egy délután alatt. – Nem kell. – Nem kerül semmibe. – Akkor meg minek?

Imre megjavította. Egy délután, hétezer forint, a saját zsebéből.

Margit megköszönte, majd a következő tizenkét évben minden alkalommal megemelte a kaput, amikor kiment.

Szokásból.

Imre ezt minden egyes alkalommal látta a konyhaablakból.

Ez nem sértés volt. Ez sokkal rosszabb: ez érzéketlenség volt egy olyan mozdulattal szemben, amit Imre ajándéknak szánt.

2016 — Amit Margit majdnem megcsinált

2016 tavaszán Margit elment egy ügyvédhez.

Át akarta íratni a házat a lányára és a vejére, fele-fele arányban. Kifizette az előleget, aláírt egy ívet, és megbeszélt egy időpontot a következő hónapra.

Kinga kérte meg, hogy ne csinálja meg.

– Anya, ne most. – Miért ne most? – Mert most még nem tudjuk, hogy alakul. – Mi nem alakul? – Semmi. Csak várjunk.

Margit várt.

Az ügyzáró irat az ügyvédnél máig ott van, félbehagyva. Egy fénymásolat, egy előlegnyugta és egy üres aláírásvonal.

Imre erről tíz éven át nem tudott.

2019 — A fürdőszoba

2019-ben a fürdő negyven éves lett, és ezt mindenki tudta, mert a csempe egy része a kádba pattogott.

Imre megcsináltatta.

Nem ő rakta le — kőműves csinálta —, de ő fizette. Hárommillió-kétszázezer forint, a saját keresetéből, három részletben.

A csempét Kinga választotta ki. Ez később fontos lett.

A számlák bementek egy új cipősdobozba.

A doboz oldalán filccel egyetlen szó: fürdő.

– Csináltassunk róla valami papírt – mondta a sógora egy szalonnasütésen. – Milyen papírt? – Hogy te fizetted. – Ez az anyósom háza, Feri. – Pont azért. – Aki a saját anyósától papírt kér, az már nem is család.

Imre ezen a mondaton évekig nem gondolkodott.

Aztán három évig csak ezen gondolkodott.

2020–2023 — A csendes könyvelés

A dobozok szaporodtak.

rezsi fürdő kert kazán egyéb

Az „egyéb” doboz volt a legnehezebb, mert oda került minden, aminek nem volt kategóriája: a kaputolóra vett zsanér, a fenyők metszése, két kamionnyi zúzottkő az udvarra, és egy tizenkilencezer forintos vízóra-hitelesítés.

Imre soha nem mondta ki egyetlenegyszer sem, hogy „ezt én fizettem”.

Ez volt a legveszélyesebb dolog, amit tehetett.

Mert ha egyszer kimondja, azt meg lehetett volna beszélni.

Így viszont tizenkét évig gyűlt, kartonban, dátum szerint, és senki nem tudott róla, hogy fogy a türelem — még Imre sem.

2023 — A passzív-agresszív fordulat

2023 nyarán Margit új gázbojlert szeretett volna.

Imre nem mondott nemet.

Imre azt mondta:

– Persze. Csak most nem tudom kifizetni. – Baj van? – Nincs semmi baj. – Akkor? – Csak most nem tudom kifizetni.

Ez nem volt igaz. Volt rá pénze.

Ez volt az első alkalom tizenegy év alatt, hogy Imre nemet mondott, csak nem merte nemnek hívni.

Kinga ekkor vette észre, hogy valami nincs rendben, de nem tudta megnevezni, mert ami nincs rendben, az egy kartondobozban volt a szekrény tetején.

2024 — A csöpögő csap

2024. november 9., reggel 07:12.

Margit: „Imre, a csap csöpög a fürdőben.” Imre 07:14: „Délután megnézem.” Margit 07:14: „Nem sürgős.”

Imre délután nem nézte meg.

Nem is szólt, hogy nem nézte meg.

Három hét múlva kiköltözött.

A csap addigra magától elállt, mert a tömítés megduzzadt. Ez a fürdőszobában előfordul.

A házasságokban ritkábban.

2024 — A költözés

Imre két dolgot vitt magával: a motort és huszonkét darab megmaradt csempét a pincéből.

Meg a dobozokat.

Ötöt.

A csempéket azért, mert azok maradékok voltak, és Imre a maradékot mindig eltette. A motort azért, mert az a házasság előttről volt.

A dobozokat azért, mert azok voltak az egyetlen dolog a házban, amiről pontosan tudta, hogy az övé.

2025 — A per

A bontóperben a fürdőszoba nem szerepelt, mert nem szerepelhetett: az a ház nem a házastársak vagyona volt.

Erre Imre nem számított.

Két hónappal később megérkezett Margit postaládájába egy idézés.

Margit nyolcvanegy éves volt, és ez volt élete első pere.

Az idézés a víztársulati csekk mellett feküdt, és Margit először azt hitte, hogy a csekkhez tartozik.